Vállalkozóként az embernek muszáj, hogy egyszerre számtalan területre is jusson a figyelméből. Nagyon nehéz egy céget megalapítani és elindítani, nem beszélve a későbbi működtetés feladatairól. Muszáj folyamatosan új és új célokat kitűzni a vállalat életébe, próbálni kell folyamatosan csiszolni a tevékenységet, növelni a forgalmat, amihez persze újabb alkalmazottak kellenek, és még sorolhatnám tovább a végeláthatatlan folyamatot és problémákat.
Nagymértékben befolyásolja a vállalkozás életét és fejlődését, növekedését az is, hogy milyen külső partnerekkel dolgozunk együtt. Lehetetlen ugyanis minden tevékenységet a vállalaton belül elvégezni. Biztosak lehetünk benne, hogy célszerű néhány olyan tevékenységet kihelyezett feladatként – külső partnerek munkájának segítségével – kezelni, amelyek nem – vagy csak kis mértékben – alakítják a vállalti eredményt, de kötelező jellegűek a vállalkozóra nézve, és hatalmas nagy lexikális tudást, jogszabályi ismereteket igényelnek, illetve azok változásának folyamatos figyelését követelik meg. Ilyen terület például a munkavédelem területe, és sorolhatnánk ide még igazság szerint jó párat. Mit kell tegyünk azonban akkor, ha nem érezzük azt, hogy a választott szolgáltató megfelelő számunkra, vagy épp megfelelő volt a kezdetekkor, szerződéskötés után, azonban az általa nyújtott teljesítmény, a hozzáállása, kommunikációja nagymértékben romlott? Érdemes-e váltani, és ha igen, akkor mikor?
Nehéz kérdésnek tűnhet ez, pedig csak bele kell gondolni minden érzelem és konfliktuskerülés szándék nélkül. Vállalatként szerződést kötünk egy munka elvégzésére, egy minőség biztosítására, egy szolgáltatás elvégzésére. Ha azt megfelelő minőségben, nem megfelelő kommunikációval, számunkra egyre nagyobb teherrel vagy elvégzendő feladattal végzi a külső partner, akkor bizony a legjobb döntés, ha lecseréljük, hiszen hátrányos helyzetben érinti a vállalatunkat, és a megkötött szerződés alapján ennek fennállása esetén felbonthatjuk a szerződést.
Én például legutoljára a munkavédelem területéért felelős külső partnerrel bontottam szerződést, mert nagyon nem voltam megelégedve hosszú távon a munkájával, és így találtam rá az activesafety csapatára, akikkel teljesen más a közös munka. Egészen egyszerűen nem is értem miért vártam ezzel ennyire sok időt. Hihetetlen könnyű kommunikálni velük, nagyon lelkiismeretesek és hatalmas szakmai tapasztalattal végzik munkájukat, gyorsak és precízek, vagyis minden, ami az előző szolgáltatóm sajnos nem volt. Ne legyünk konfliktuskerülők, és ne féljünk az újtól, merjünk váltani, mert sokszor ez az egekbe repíthet minket.